2017. január 23., hétfő

Ilyen a paduc



Ilyen a paduc



Megszokott jelenségnek mondható a Dunán, hogy bizonyos szakaszokon egyik évben mondjuk a paduc számít „uralkodónak”, míg a rákövetkező esztendőben ugyanezen faj egyedei, szinte teljesen eltűnnek az adott vízterületről. Helyüket ideiglenesen ugyan, de más, hasonló körülményeket kedvelő halfajok veszik át.
2016 őszén járunk és az éves fogásaimat elemezgetve bizony kimondható, hogy a fővárosi szakasz egyes részein bizony padró invázió alakult ki. Azt gondolom, ez a remek sporthal megérdemel némi figyelmet, hiszen a nemes halak dicsfényében bizony ott vannak ők is szürke eminenciásként a folyók mélyén, és ne felejtsük el, számtalan kellemes órát és horgászélményt köszönhetünk a „cserkeszpaducoknak”.
Mondhatnánk, hogy mivel a paduc az egyik leggyakrabban horogvégre kerülő folyóvízi halunk, nehéz egyértelműen kijelenteni, hogy már-már paduc dömping mutatkozik. Viszont amikor ilyen kirívóan nagy az eltérés az előző idényben megfogott halak számát tekintve az ideihez képest, akkor ezt teljes magabiztossággal kész tényként kezelhetjük…


Rövid ismertető…

Paduc őkelme maga a megtestesített folyóvízi hal.
Testének izmos, hengeres, áramvonalas kialakítása, alsó állású szája, ereje és kitartása mind-mind azt a célt szolgálja, hogy erős áramlású szakaszokon is természetes magabiztossággal boldoguljon. Szívóssága és kitartása kompenzálja azt, hogy évek folyamán sem növekszik gigászi méretűre. Nincsenek nagy igényei, de kedveli az erősebb sodrású oxigénben dús vizeket, valamint a kavicsos, kisebb-nagyobb sziklákkal tarkított medreket.

Egy igazi bestia…
Ha jó helyen és kedvenc csemegéjét kínáljuk neki, viszonylag egyszerű a kapását kicsikarni…
Az igazi próbatételt azonban korántsem ez jelenti.
A villámgyors kapások utáni üres bevágások közel 50%-ért bizony a „végsőhal” a felelős.
Erős porcos szája és annak kialakítása miatt gyakran a kiváló hegyű és minőségű horgok is csak nagy nehézségek árán akadnak kellő biztonsággal.
A sikeresnek vélt akasztás is lehet csupán „pünkösdi királyságú”, hiszen a harc még csak ilyenkor veszi kezdetét… Tökéletesen használja ki testi, valamint a folyó sodrásának erejét. Bizony merítő fölé terelésig nem lehetünk kellőképpen nyugodtak, ugyanis rendkívül trükkös jószág.




Rafinált és minden hájjal megkent ellenfél..
Folyamatos fejrázással igyekszik megszabadulni a szúrós csomagtól.
Ha hagyjuk a mélyben küzdeni, akkor a kövek közé húz és a vékony előkét egy éles víz alatti tárgyon végig húzva, könnyedén elpattintja. A felszíni fárasztás sem a legjobb megoldás, hiszen éktelen nagy ramazulit képes csinálni maga körül. A több méterre álló horgász ruházata is csurom víz lesz a csata végére. A horgot pedig garantáltan kirázza magából a nagy pörgés-forgás következtében. Tehát érdemes fél vízen erőltetni.
A szakirodalom szerint csupán 50 cm körülire növekedhet, és maximálisan 1,5-2 kg az a testsúly, amit elérhet. Ennek ellenére a magyar rekordon kívül, ami valamivel több mint 3 kilogrammot nyom, még jó néhány, bőven kettőn felüli példány is szerepel a listán.
Erejét tekintve igazi gőzmozdony. Tavi pontyokhoz szokott kéznek egy formában lévő kiló körüli „paduszka” fárasztás során kifejtett ereje, akár egy 3 kg pacni ponty erejével is vetekedhet. Csodálatos horgászélményt nyújtva ezzel a rá vadászók számára.





Egész évben kedvelt célhal…

A „stenger” igazi rajhal. Kisebb csoportokba állnak össze, ami rendszerint egyenméretű egyedekből tevődik össze, így együtt kutakodnak táplálék után a felszín alatt. Nagyobb példányok általában csak lemaradozva a csordától kóborolnak.
Ennek akkor van igazán jelentősége, amikor etetésünkre beáll a 40-50 dekás példányok hada, ilyenkor érdemes egy bottal a csalogató anyaggal felszórt terület alá, mellé dobni néhány méterrel, mert az igazán nagy öreg vésett ajkúak ott csaphatóak be.

Horgásszunk a látott halra…
Célzott paducozás reményében érdemes hajnalban kelni, és a pirkadatkor már a vizet kémlelni, hiszen ha ott a padró, akkor meg is mutatja magát. Gyakori és heves ugrások árulják el pontos tartózkodási helyét. Nem kell megijednünk, ha picit bentebb mozognak a halak, ugyanis egy jó etetéssel kicsalhatóak akár 10-15 méterre is, ahol már a sodrás ereje lehetővé teszi a pontos horgászatot. Különösen fontos ez úszós végszerelékeknél.
Aktivitása is változó, de szinte csak a nappali órákban járja a szélvizet. Tavasztól kora őszig a napfelkeltét követő órák, valamint a délután négytől a sötétedés beálltáig a legaktívabbak.
Ahogy hűl a vizeink hőmérséklete, úgy egyre tolódik az aktív időszak, október november környékén már csak a déli, elvétve még napsütötte órák számítanak kiemelkedőnek.

Népszerűségét annak is köszönheti, hogy sok más hallal ellentétben szinte egész évben fogható. Igazi négy évszakos hal. Bár téli megfogásához nagy helyismeret szükségeltetik. A hideg idő beálltával a szokottnál is nagyobb bandába verődik, és együtt keresik fel a folyó mélyebb részeit, nagyobb gödreit.
Kapásra bírható ilyenkor is, azonban a tavaszi, kora nyári vehemenciája és gyorsasága már egyáltalán nem jellemző.





A legelésző paduc…

Gyakran hangzik el ez a kifejezés nem véletlenül, hiszen a paduc azon kevés Magyarországon megtalálható folyóvízi halak közé tartozik, melyek nagy mennyiségben fogyasztanak növényi táplálékot.
Jellegzetes véső alakú szája szinte csont keménységű, ezzel a specifikus „arató” szájjal távolítja el a vízben lévő kövek és sziklák oldalán megtelepedő algákat.
Napsütéses időben és kristály tiszta vízben is gyakran elárulja hollétét.
Ilyenkor ugyanis ezüstös testét félrebillentve a sekély részeken táplálkozás gyanánt tépő mozdulatokat végez. A testén megcsillanó napfény villogása adhat támpontot tartózkodási helyét illetőleg. Bár gyakori jelenségnek számít, bevallom, én csupán egyszer-egyszer láttam hasonlót.
Természetesen emellett, kisebb rákokat, lárvákat is fogyaszt, amiket szintén a vizek alsóbb rétegeiben szedeget.







Horgászata…

A szakirodalom számos módszert kínál megfogásukra.
Kiemelt helyet foglal el ezek közül a legkülönfélébb úszós módszerek használata.
Partról horgászva bolognai bottal, vagy ma már rakós bottal is előszeretettel üldözik őket. Kapásészlelése és a lehető leggyorsabb reakcióidő elérése szempontjából a kézben tartott bot a leghatékonyabb.
Ami viszont hangulatában is kiemelkedik az ismert módszerek közül az nem más, mint a vízben álló kenyérzsákon való úsztatás. Kényelmes székben ülő horgászemberként mindig ámulattal és irigykedve bámulom ezt a misztikus és ősies klasszikus módszert.
Szerencsémre azonban lustább módszerekkel is becsapható, még ha olykor nehezebb is a történet, de mindenképpen élvezetes lehet így is bárki számára.




„havasi paduc” feederen…

Az év nagy részében a márnákat üldözöm… Mély húzós vizeken keresem őket, bajszosok között itt is gyakran beesik egy-egy paduc, de nem számottevően.
Azonban időnként, mint ahogy a mostani időszakban is átbillen a mérleg nyelve. A korábban márnás részeken, számolatlanul jön vésettajkú. Szinte teljesen kiszorítják a bajszosokat.
Normál esetben talán még bosszantó is lehetne a dolog, viszont ha a darabszám mellett a méretek is kiemelkedőnek mondhatóak, akkor már egy percig sem bánom, ha egy fotó erejéig vendégül láthatom őket a marciknak szánt etetésemen.
Fenekező szerelékkel való paducozás során kötelező jellegűnek mondható, hogy csupán egy bot legyen bevetve. Kevés az a villámkezű horgász, aki ha beúszik egy nagyobb raj, akkor akár két boton is úrrá tud lenni egyszerre.
Kezelhetjük őket nem kívánt vendégként is, ilyenkor érdemes az etetőanyag utánpótlást 15-20 percig megszüntetni. A hívatlan társaság csupán addig marad, amíg finom falatokat szedegethetnek a kavicsok közül.
Viszont, ha jó mókát szeretnénk, akkor érdemes élő anyaggal gazdagon megtömött kosarakat ütemesen szórni az éhes hordának.
A márnának szánt keverék ízvilága és alkotóelemei megfelelnek kerek orrú barátainknak is.
Azonban van gyengéje is a kis bitangnak, és ez nem más, mint a kenyér.
Rostán áttört pékárút érdemes hozzá keverni a már elkészült etetőhöz. Így biztosak lehetünk a sikerben.
A mennyiségre azonban kínosan ügyeljünk. Túlzásba nem szabad esnünk ugyanis a túlzott mennyiségű kenyér nagyon kikönnyíti a csalogató anyagot, amit a víz így villámgyorsan elmoshat.
Úsztatásnál gyakran használnak kenyérrózsát csaliként, viszont ez a feeder módszereken nem annyira praktikus. A fixen tartott szerelékről a folyó ereje hamar letépi a puha, kevésbé horogálló csalit.
Amennyiben étvágyuknál vannak, akkor nem mondanám őket a szerelékre kimondottan érzékeny fajnak. Ennek ellenére én személy szerint kedvelem a vékony húsú tűhegyes 12-14 -es méretű horgokat. Érdemes hosszabb szárú fajták közül szemezgetni. Mindezt fluorocarbon előkére kötve alkalmazni. Pálcák közül messziről kerüljük a puha lágy botokat. Sokat javít gyorsaságunkon egy feszes erős folyóvízi feeder.
Hosszú előke használata fontosabb, mint bármelyik dunai uszonyos sikeres megfogásához.
Rövidebb 40-50 cm előkénél garantáltan rontjuk a statisztikánkat…legyünk bátrak és méter feletti akár 120 cm-es madzagot is köthetünk.
Csupán néhány szabályt kell betartanunk és az erőfeszítéseink hamarabb megtérülnek, mint gondolnánk.
A Duna bővelkedik fehér halakban, gyönyörű mohos lapát dévérek, színpompás jászok, szemtelenkedő szilvaorrúak tarkítják általában a finomszerelékes pecások zsákmányát.
Azonban, nagy egyedszámának és küzdeni tudásának köszönhetően és mivel a legtöbb folyónkban szinte mindenhol jelen van, legkedveltebb célhal mindig is a vésett ajkú paduc marad. Érdemes próbálkozni.




2016. november 17., csütörtök

Etessünk-e a Dunán???



Etessünk-e a Dunán???


A kérdés, ami a címben szerepel csupán csak költői, gondolhatnánk. Legalábbis számomra és nagyon sok az öreg folyón eredményesen horgászó cimborám számára az. Ám erről sokan másként vélekednek.
Megmondom őszintén, a mai cikkemet egy a közösségi portálon lévő, kimondottan Dunai pecásokat magába tömörítő csoportban indult éles vita ihlette.
Csendes szemlélőként szemezgettem a különböző, olykor vérlázító kommentek, hozzászólások között. Nem szeretek úgy vitatkozni emberekkel, hogy mindenki elbújva a monitor mögé osztja az igét és talán életében kétszer sem horgászott a Dunán, mégis meggyőzhetetlen az éppen aktuális dolgot illetően. Ezért rendszeresen kerülöm az ilyen jellegű virtuális harcokat.
Nagyvonalakban a csetepaté arról szólt, hogy azok, akik ólommal mindenféle etetés nélkül próbálkoznak, azok szidják a folyót, miszerint nincsen benne hal. Hozzájuk csatlakoznak még, akik korholják azokat, akik etetőanyag használata mellett szépen fognak, mondván, hogy ”persze könnyű úgy halat fogni, ha az ember „tonna” szám szórja a csalogató anyagot” pénztárcát nem kímélve.
Persze, a másik oldal sem maradt adósa a dolognak és egy igazi szép, hogy is mondjam magyaros, ízes vita kerekedett a dologból.


Hamis illúzió…

Nem szeretnék kioktató lenni, prédikálni és csak a levegőbe beszélni, épp ezért a saját példámból okulva, leírom miként is tréfált meg az „öreglány”. Ez talán így tanulságos lehet mindenki számára.

Jó néhány éve már annak, hogy egy barátom invitálására a fővárosi szakasz déli részén először vetettem horgaimat a habokba. Mindenféle folyóvízi rutin nélkül a „szüzesség” elvesztése mondhatni álomszerűre sikeredett. Olyan halfajok kerültek horogvégre, amiket azelőtt sosem láttam élőben. A változatos fauna mellett a halbőségre sem lehetett panaszom.
Minden adott volt ahhoz, hogy szenvedélyemmé váljon a folyó.
Azelőtt sokat hallottam róla, hogy nehéz kenyérkereset a Dunán való halfogás, de ezután az éjszaka után ez az illúzió szinte teljesen szertefoszlott.
Még abban az esztendőben volt alkalmam többször a kövezésen próbálkozni, és ha a kezdeti sikereket lehet fokozni, akkor nekem sikerült.
Kis túlzással bármit csináltam, minden halat adott. Elsőszámú célpontnak már akkor is a márna számított. Panaszra nem lehetett okom, hiszen akadt horogra bőven.
Miután már ennyit áradoztam, illik lerántani a leplet a sikeres pecák titkáról.
Tehát a titok, a NAGY SEMMI…
Bizonyám, egyszerű nagyhurkos kötés, rajta egy lapos- vagy tányérólom, viszonylag nagy horog, és azon pár szemből álló izgő-mozgó csonti vagy giliszta csokor.
Ennyi volt a nagy titkom…mindenesetre működött.






Tanulni sosem késő…

Az őszi sikereken felbuzdulva már kora tavasztól kezdve bizsergett a tenyerem és alig vártam, hogy ott folytassam a korábbi sikerszériát, ahol a tél beálltával abbahagytam.
Kúszott felfele a hőmérő higanyszála és én rendületlenül ostromoltam a folyót.
Mindent ugyanúgy csináltam, mint azelőtt és persze a helyek is ugyanazok voltak, mint korábban. Az eredmények viszont rendre elmaradtak az álomrajthoz képest.
Persze okokat meg miérteket mindig találtam az éppen aktuális kudarcot jelentő napot követően, csak épp a saját horgászatomba nem. A sorozatos sikertelenségem okára csak jóval később jöttem rá.
A Dunán nem az a megszokott jelenség, hogy az ember kimegy, nagyjából semmit sem tesz és degeszre fogja magát. Lehetnek kivételes napok vagy rövidebb időszakok és persze extra haltartó helyek és alkalmak, de hosszabb távon nem ez a jellemző. Fel kellett ébrednem a kis csipkerózsika álmomból és végre tennem kellett azért, hogy sikeres pecákkal a hátam mögött  térjek haza és újra elégedetten gondoljak vissza az aznapi horgászatra.
A tanulás időszaka következett. Rengeteget olvastam elismert sikeres pecások tollából származó írásokat. Elméleti síkon kezdtem a tanulást, amit szép lassan a gyakorlatba való átültetés követett.
Kicsit mindig csiszolni kellett a dolgokon, de szép lassan összeállt a kép és az eredmények sem maradtak el.
Végül biztosan merem állítani, hogy a siker kulcsa az etetőanyag.
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy elértünk ahhoz a részhez, ahol kifejtem, hogy megvan a szuper etetőanyag és csak ezzel lehet halat fogni a Dunán, akkor tévednek.
Mint mindenkinek, úgy nekem is megvan az a néhány márka, amit szívesen használok, de itt most nem ez a lényeg. A fontos az, hogy használjunk valamilyet, hiszen legyen szó pontyozásról vagy keszegezésről, állóvízen mindenki használ csalogató anyagot, akkor miért gondolnánk, hogy pont a Dunán ne kellene.





Nem mindegy milyet és hogyan használunk…

Amennyiben rászántuk magunkat, hogy folyóvízre is etetőanyaggal érkezünk, pénzt áldozunk rá, akkor már érdemes jól és okosan felhasználni az őrleményt.
Horgászboltok polcaihoz érve jól elkülönítve találjuk a folyóvízi kajákat az állóvízen használatosaktól.
Na nem azért, mert ezeknek az ára jóval magasabb lenne, hanem mert célszerű a nagyobb szemcsemérettel rendelkező keveréket használni a rohanó vízben való horgászatok során.
A durvábbra őrölt mix a hozzáadott víz hatására több folyadékot képes magába szívni, ezáltal a nehezebb alkotó elemeket jóval lassabban görgeti tova a robogó folyó ereje.
Amennyiben van rá lehetőségünk az indulás előtti estén érdemes készre keverni az etetőt, így még több ideje van az alkotóelemeknek a hozzáadott folyadék felszívására.
A túlnedvesített anyag mászkossá, csirizessé válik, ilyenkor nagyon nehezen tudja a folyó kimosni a kosár fogságából a halaknak szánt finomságot.
Másik hiba viszont a kiszáradt szinte tapadásmentesre gyúrt keverék. Ilyenkor gyakran a csobbanást követően felhőszerűen azonnal elsodorja a víz, még mielőtt a fenékre érne a szerelék. Ezt is gyakorolni kell.
 

 


Helyes felhasználás…

Fontos, hogy amikor kosárba töltött etetőt használunk, akkor a horgászatunk során az ólmos végszerelékkel ellentétben itt nem kereső módszert alkalmazunk, hanem törekednünk kell, hogy fixen mindig ugyanarra a helyre érkezzen a finomsággal megtöltött csomagunk.
Nem mi keressük a halat, hanem azt igyekszünk elérni, hogy akár nagyobb távolságból is a felcsalizott horgaink közelébe csalogassuk a Duna pikkelyes lakóit.
Folyamatos dobálással egy úgynevezett etetőanyag folyosót hozunk létre, amin keresztül irányt mutatunk a táplálkozni kívánt halak számára.
Ennek legegyszerűbb módja a kiakasztott zsinórklipsz használata. Egyszerű gyors és praktikus.
Optimális távolság, irány és akadómentes rész megtalálását követően kiakasztjuk a zsinórunkat az orsó dobján található műanyag vagy ma már egyre gyakrabban használatos fém fülecskébe.
Így mindig az általunk kívánt távolságban csobban a szerelékünk.
Az állandó dobásirány fixálásának is van egy egyszerű módja. A szemközti oldal egyik kiugró tereptárgya vagy az erdősor egyik jellegzetes fája szolgálhat támpontként a dobásaink során.
Ezzel a módszerrel garantáltan pontosak lesznek a dobásaink.



Oda dobtad, ott is marad???

Azt már elértük, hogy mindig ugyanott törje meg a rohanó vízfelszínt a kosarunk, de vajon vízbe érkezést követően is helyben marad, vagy addig görgeti azt, amíg akadót nem fog és persze szakítás és bosszúság marad a vége. Arról nem is beszélve, hogy a drága etetőanyagunk is kárba vész,  hiszen amíg sodorja kifele a kosarat a víz, addig legyezőszerűen teríti a finomságainkat a víz, ezzel oda a koncentrált etetés lehetősége.
Még ha mindig ugyanazon a helyen is horgászunk a Dunán, a folyó vízszintje folyamatosan változik, ezáltal a sodrás ereje is ennek arányában nő vagy csökken. Míg egyik nap 80-100 g kosár megáll a parttól 15-20 méterre, úgy egy kisebb áradásnak köszönhetően másnap ugyanott a 150-200 g is alig.
Ezért minden horgászat megkezdése előtt próbadobásokat kell végrehajtanunk, amivel kiderül, hogy melyik az a táv, ahol az aktuális legnagyobb méretű kosarunk még teljes biztonsággal megáll. Vagy természetesen fordítva is működik a dolog, ha a távot ismerjük körülbelül, akkor a kosarak méretét pakolgatjuk feljebb, míg a kívánt hatást el nem érjük.
Fontos még, ezt a műveletet mindig üresen, töltőanyag nélkül végezzük, hiszen a tömött kosarak súlya a töltelék  távozását követően drasztikusan csökken, és ismét vándorolni kezd. Így csupán csalóka képet kapunk kosarunk stabilitásátá illetően.




Hatalmas össztömeg…

A folyóvízi kosarak többsége úgy van kialakítva, hogy viszonylag nagy mennyiséget lehessen belőle bejuttatni a kívánt helyre. Ennek megfelelően válasszunk botot, mert közel sem mindegyik alkalmas ekkora tömegek mozgatására.
Másik érzékeny pontja lehet a szerelékünknek, a zsínór.
Mindenképpen használjunk fonott dobóelőkét, hiszen a monofil madzag, akár néhány dobást követően is elfárad, elkopik és egyszerűen elszakad a nagy teher hatására.
Fárasztásnál is gyakran okoz gondot a kosarak önsúlya. Legtöbbször az jelenti a problémát, hogy az ide-oda mozgó nehéz kosár egyszerűen kifordítja halunk szájából még az akár tökéletesen akadt horgot is. Viszont ezt is szerencsére ki lehet küszöbölni viszonylag egyszerűen. Egy kb 20 cm-es power gum vagy ahogy itthon nevezzük, erőgumi beiktatatásával. Ez segíti elnyelni a kosár keltette energiát és lágyabbá teszi a fárasztást azzal, hogy leveszi az írtózatos terhet az előkénkről.




Ütemes peca…

Ha már minden a helyén, akkor már csak egy dologra kell odafigyelnünk. Arra, hogy sose apadjon el a halak számára az utánpótlás útvonala. Hiszen a nehezen becsalogatott keszegek és márnák csupán addig maradnak, amíg terítve van az asztal. Amint hiba csúszik a gépezetbe és elapad a nekik szánt forrás, sarkon fordulnak és továbbállnak a sodródó vízzel együtt.
Ezért ütemesen 4-7 percenként érdemes újra és újra lendíteni botjainkat. Ez ugyan nem a pihentetős pecák műfajához tartozik, de a nap végén elégedetten csaphatjuk össze a tenyerünket, hogy igazán eseménydús és halbő horgászatban volt részünk az öreg folyón.

Visszaigazolás…

Én többnyire egy bottal horgászom a Dunán. Két esetben kötöm meg a második pálcát is.
Az egyik, amikor a horgászat elején egyszerre több anyagot szeretnék az etetésre bejuttatni és értelemszerűen egyszerűbb és gyorsabb kettővel.
Valamint akkor, amikor tesztelésképpen a régi klasszikus módon a második bottal ólommal keresem a halat. Mondanom sem kell a két bot teljesítménye fogásmennyiség szempontjából ég és föld. Pedig a körülmények, a hely, a csali, és minden ugyanaz. Csupán az etetőanyag megléte, ami elbillenti a mérleg nyelvét. Ez az igazi visszaigazolás számomra.
Vannak alkalmak továbbra is, mikor ajándékozós kedvében van a Duna és mindegy ki mivel merre horgászik, akkor is számolatlanul jön a hal. De az esetek többségében a kapásszegény, haltalan napoknak igenis van ellenszere, mégpedig nem más, mint az a jól felhasznált 3 kg etetőanyag, ami magában hordozza annak a lehetőségét, hogy magunk fordítsunk a szerencsénken.


2016. november 9., szerda

Jégvarázs...

Jégvarázs...

Köszönet a képek egy részéért : Kurdi Imrének
                                                  Tóth József Figurának
                                                  A többit én lőttem :-)

                                                              Dániel Rezső.. :-)



Hol vannak már azok az idők, amikor gyermekkorunkba már a november végén érkező első havazás fehérbe öltöztette a tájat és a nagy mínuszoknak köszönhetően egészen február közepéig kitartott a vasmarkú tél uralma. Telente gyakorta volt jellemző még a legnagyobb folyóinkon jelentkező jegesedés is. Azonban manapság csupán néhány hét erejéig keményedik meg álló vizeink felszíne oly mértékben, hogy azokon kellő biztonsággal lehessen téli sportokat vagy léki pecát folytatni.
Hiába az elmúlt évek szokatlanul enyhe időjárása és, hogy az alacsonyabb tájakon szinte hó és jégmentes téli hónapok a jellemzőek, ennek ellenére, még is azt gondolom érdemes, sőt talán inkább, kötelező említést tenni azokról a veszélyekről, amik a sportolni vágyókon kívül minket, horgászokat is érintenek ebben az időszakban. Természetesen mindez csak akkor, ha felelőtlenül, kellő körültekintés nélkül lépünk jégre.



Tájékozódás:

Talán a legfontosabb, hogy mindenképpen meggyőződjünk a jég megfelelő vastagságáról mielőtt sportolás vagy akár horgászat céljából a csúszós felületre lépünk. Ezt tájékoztatás jelleggel nagyobb vizek esetében, mint például a Balaton, Velencei tó vagy akár legyen szó a Tisza tóról az időjárás jelentések végén rendszerint elhangzik, vagy akár az interneten lévő portálokról is kényelmesen megtehetjük. A nem kívánt balesetek többsége nem is ezeken a nagyobb víztérrel és ellenőrzéssel rendelkező helyeken történik, hanem leginkább kisebb tavak, nagy mélységgel rendelkező bányatavak valamint a ki és befolyással rendelkező tavak esetében fordul elő legtöbbször. Itt a vizek felületén képződő jég vastagsága ilyen esetekben nem egyforma és bizonytalan vastagságú még akár hosszan tartó és nagy erős mínuszok megléte mellett is.
A megfelelő tájékoztatás megléte mellett is sajnos minden évben gyakori a kisebb nagyobb balesetek száma és sajnálatos módon, olykor a végzetes balesetekre is van példa.


Tipp: Egyedül sose menj a jégre! Nemcsak a jég szakadhat be alattad, egy esetleges eséskor meg is sérülhetsz. Ha ketten vagytok, egyikőtök minden esetben tud segítséget hívni.

A látszat néha csal:

Farkas Krisztina.... :-)



Az ideális jég vastagság akkor mondható megfelelőnek, ha 10-15 cm-esre hízik, ekkor már akár egy megtermett 100 kg ember súlyát is kellő biztonsággal megtartja.
Habár vastagnak és erősnek tűnik a jég a látszat sokszor, mégis csal. Számos olyan tényező van, ami befolyásolhatja a fagyott felszín minőségét és ez állttal teherbíró képességét.
Ha melegebbre vált az idő és téli gyengélkedő nap megolvasztja a kemény páncél felszínét, akkor már hiába az éjszakai fagy, hiszen szerkezeti változás miatt már napról napra gyengül annak teherbírása. Minőségi romlással jár gyakran a nádasok torzsás részein nem megfelelően (légbuborékosan) megkeményedett víz is, ami szintén hamarabb bereped a rá nehezedő súly hatására.
Ám a legtöbb láthatatlan gyengülést a víz mozgása okozza. Ezt okozhatják vízi állatok ki és befolyók megléte, de akár a szél is.
Halas tavakon hosszú zord teleken, amikor akár hetekre is megkeményedik a vizek felszíne ott a víz kezelői, gyakorta vágnak lékeket a halak meg felelő oxigén ellátása és némi fény bejutása érdekében. Ez azonban további veszélyforrást jelent a sportolni vágyóknak. Ezért szokták nádszálakkal és karókkal megjelölni az ilyen baleset veszélyes részeket. Amennyiben lékhorgászunk, legyünk mi is körültekintőek és hagyjuk jól látható módon nyomát, annak, hogy itt bizony jóval gyengébb vagy nyílt vízfelület van.
Fontos még, hogy amennyiben hó borítja a fagyott felszínt, akkor is mellőzzük a jégre lépést, hiszen a fehér takaró elrejti szemünk elől a veszélyes beszakadásra hajlamos részeket.



                             
                                

Tipp:

Lékek.
A szabályosan vágott lékektől nem kell tartanunk, hiszen a horgászatra vagy a halak levegőztetésére vágott lékeket, legalább 50 méter távolságból, felismerhetően jelölik meg.
Az egy négyzetméternél nagyobb vágatot, pedig nem elég megjelölni, hanem egy legalább 10 cm széles piros fehér szalaggal szokás körülkeríteni.
Ha megtörténik a baj:


                                                                  Tóth József Figura...:-)

Amennyiben nem vettük figyelembe az intő jeleket és viszonylag gyenge felületre tévedtünk, akkor azért általában van még egy utolsó jel mielőtt, teljesen beszakad alattunk a jég. Ilyenkor recsegő ropogó hangon elkezd mozgolódni alattunk a fagyott felszín. Ebben az esetben igyekezzünk testsúlyunkat mihamarabb lehasalva elosztani és így kúszva, mászva egy biztonságos zónába megfontolt mozdulatokkal eljutni. Baj esetén igyekezz a jég szélbe megkapaszkodni és próbálj minél kevesebbet mozgolódni. A segítségkérés, szinte elengedhetetlen, hiszen külső segítség nélkül az átázott több rétegű ruha tovább nehezíti a szabad mozgásunkat. Az ilyedtség és a hidegvíz okozta esetleges sokkról nem is beszélve.
Sokszor sajnos hiába való a segíteni igyekvő jó szándék hiszen, olykor csak tovább rontja a helyzetet azzal, ha esztelenül mindenféle megfontoltság nélkül rohan menteni.
A segítségnyújtást minden esetben lehetőleg stabil pontról kezdjük meg, ami több méterre legyen a tátongó lyuktól. Ebből a biztonságos távolságból egy kötél vagy erősebb karó segítségével húzzuk ki a balesetet szenvedőt a jeges víz fogságából.
Kellő odafigyelés mellett a nem kívánt balesetek nagy része elkerülhető vagy viszonylag könnyű sérülésekkel megúszható figyeljünk hát embertársainkra.




Akár ha csak néhány órás pecáról is legyen szó komfort érzetünk megőrzése érdekében talán legfontosabb a megfelelő réteges öltözködés, amit ma már kiváló minőségű alá öltözettel és thremo ruhákkal megoldható.

A thermoruhák használatára azért van szükség, hogy akkor se fázzunk, amikor viszonylag sokáig vagyunk mozdulatlan testhelyzetben, mert mozgás hiányában az izommunka nem termel plusz hőt. Ilyenkor nagyon fontos a testhőmérséklet megtartása. Ehhez elengedhetetlen a szél elleni védelem, hiszen a légmozgás az, ami a testünk által termelt hőtől felmelegedett vékonyka légréteget folyamatosan eltávolítva fokozatosan lehűt minket – egészen addig, ameddig fázni nem kezdünk… A szél elleni védelmet elvileg akár egy nylon zsákkal is megoldhatnánk, ám ez a másik nemkívánatos véglethez vezetne: a teljesen légmentes, szellőzés nélküli „burokban” gyorsan megizzadnánk. A jó minőségű thermoruhák működésének lényege, hogy úgy képesek biztosítani a megfelelő szellőzést, hogy a szél mégsem tud rajtuk átfújni. Végül, de nem utolsósorban a jó thermoruhák – igaz, típustól, modelltől függően eltérő mértékben – vízállóak! Egy biztos, egy jó thermoruha élménnyé teheti a horgászatot még a legzordabb hidegben is, ha van kapás, ám a thermoruha nélküli öltözködés, a leghalasabb napot is megkeserítheti!





HA a saját testi épségünknek már maximális odafigyelést szenteltünk, akkor természetesen kedvenc felszereléseink is igényelnek némi törődést.
Aki már horgászott erős mínuszokban, az pontosan tudja mennyi bosszúsággal jár amikor a zsinór minden egyes betekerésnél a folyamatos víz felhordás következtében szinte azonnal befagynak a gyűrűk. Ilyenkor, ha a végletekig erőltetjük a csévélést nem csak a zsinór, hanem a bot spiccei is könnyen sérülhetnek. Először a spicc végi kisebb gyűrűk esnek áldozatául a zord időjárás és jeges víz, gonosz mágiájának, majd szépen sorba akár az alsó keverő gyűrűk is ki kristályosodnak. Meg akadályozva ezzel a dobások és a zsinór csévélés folyamatát is.
Igyekezzünk a jég folyamatos törésével szabad utat engedni a zsinórnak.
Ebben az időszakban igyekezzünk kerülni a fonott madzag használatát, helyette inkább monofilokat vagy ha pecánk engedi, akkor nanofilt használjunk. Ezek kevesebb vizet szívnak magukba, ezáltal lassíthatjuk a kellemetlen fagyási folyamatokat.
Továbbá szerencsés olyan horgászbotot választani masszív, erős de leginkább nagy átmérőjű gyűrűk vannak. Ezekbe lassabban fagy bele a víz mint a finom szerelékes mikro gyűrűkbe.
Valamint ha már megtörtént a fagyás kitörni is lányegesen egyszerűbb belőle.

Horgászok közt sokan vannak, akik az első csípősebb napok alkalmával szögre akasztják a pálcákat és csupán emlékek felidézésével töltik a hosszú téli estéket a meleg szobában. Ám vagyunk néhányan akik a dermesztően hideg nappalok és éjszakák ellenére is kitartóan és makacsul ragaszkodunk a horgászat semmihez sem fogható élményéhez...de ne feledjük a téli peca az nem játék.