Gurulok azon a bizonyos lejtőn lefelé…

Gurulok azon a bizonyos lejtőn lefelé…

Csak egy kis mókának indult ez a pergetőzés dolog, unaloműzőnek, amíg „márna stop” van a Dunán.

Tettem egy próbát és mivel szerencsés csillagzat alatt születtem, elsőre sikerült is bemákolni egy szép vadvízi ragadozót. Persze nagy volt az öröm és az ujjongás, de azt gondoltam, mivel már május utolsó napjaiban járunk, ha kissé fogcsikorgatva is, de kibírom ezt a néhány nyavalyás napot és végre a DUNAI MÁRNÁK NYOMÁBA eredhetek. A balinozás meg, ahogy jött, úgy megy is a gondolataimból.

Na, nem így lett…

Egy nap telt el az első sikeres próbálkozást követően és mit ad isten hajnali 3 órakor megint megszólal az ébresztő. Mivel nem pék a szakmám, egyértelmű, hogy nem munkába indulok ilyen korai órán… :-)

Magamra kapok valami göncöt, nyúlok a pergető cuccokért és szépen halkan elpályázok horgászni.

Már az sokat elmond arról, mennyire vagyok befűtve, hogy soha, de soha nem keltem ilyen korán még MÁRNÁZÁS miatt sem (pedig azt mindennél jobban imádom)!!!

Fogyasztom a kilométereket Budapest útjain, miközben rádióban halk zene duruzsol, a fejemben pedig balinos álmok kergetőznek…

Korábbi sikerem helyszínét választom megint, csendes, nyugodt, szép és még én is tudtam ott halat fogni… :-)

A vízmű terület őrzővédő, hangoskodó ebe még mindig nem kedvel, a kerítés mellett kitartóan csahol és vadul tépi a dróthálót.  Szerencsére mozgástere korlátozva van, így szépen lassan magam mögött hagyom, de még messziről is hallom a hangján, hogy ha tehetné, bizony megkergetne. 

Amennyire hangos volt a szolgálatot teljesítő buksi, annyira volt csendes és néma a Duna felszíne, miközben sétáltam a horgászhelyemig. Szerencsére lámpát nem kellett kapcsolni az oda úton, mert a Hold aranyló fénye az időszakos fátyolfelhők takarásából is szépen pislákolt. 

Néhány vérszívó már érzi, hogy pirkad és, hogy friss hús van a közelben, mert hamar aktivizálják magukat. Bosszantóan döngicsélnek a fülembe, miközben a kapocsba akasztom az első fahalat.

Csendbe burkolózik a táj, szél sem rebben. A város fényei nyugalmat árasztanak magukból, hiszen most még nem bolydult fel minden, mint egy méhkas. Habár átkoztam magam, amiért hajnalban képes vagyok kelni egy kétes kimenetelű peca kedvéért, most mégis nyugalom és elégedettség járja át minden porcikámat, amint a kövezésen egyensúlyozva várom a jó szerencsém.

A Nap hamarosan átbukik a horizonton, de előtte még vörösre festi az égi vásznat, ezzel próbálja elkápráztatni a korán kelők érzékeit. Szerintem sikerült. Lélegzetelállító.

Az első kósza napsugarak felszínre csalogatják a visszaforgó keszegeit, megelevenedik a víz. Az apró tenyeresektől, a bronzos lapátokig számolatlanul forog a hal. Beljebb, az élő részen gyönyörű márnák buknak folyamatosan. Picit fáj a szívem, amiért egy számomra ismeretlen módszerrel üldözöm a ragadozókat egy látszólag teljesen süket pályán ahelyett, hogy tenném amihez „értek” és feedereznék egy jót.

Közel egy órája dobálok már, de sem hajtás, sem rablás, vagy annak legkisebb jele sem mutatkozik.

Kicsit kezdek elkeseredni, úgy érzem a mai találkozóról a balinoknak elfelejtettek szólni.

Ekkor, végre tőlem alig pár méterre elementáris erővel durrant oda az őn a snegó rajnak. Egyrészt azt hittem hanyatt vágom magam az ijedségtől, másrészt királyság, mert végre elkezdték a lakomát.

Néhány perc alatt több különböző helyen csaptak oda, de mire kezdtem volna elhinni, hogy eljött a Kánaán, addigra megint elhalkult minden. Rendületlenül szűrtem a vizet, hiába…

Igyekeztem azt a részt horgászni főként, ahol legutóbb sikerült becsapni egyet.

Cserélgetem a csalikat (azt a 3-at, ami van nálam)  :-) :-) :-) Legalább tanulgatom a popperek helyes terelgetését is, érdeklődő továbbra sincsen sehol.

A szemközti spiccen láttam egy kisebb fröccsenést, ezért úgy döntök, pozíciót váltok, mert erről a helyről nem tudom megdobni azt a részt. Vállamra kapom a motyót és arrébb lopakodok.

Lendül az első dobás… Elengedem a zsinórt és wtd szépen, ívesen hasítva a levegőt, közeledik a csücsök felé. Vízbe érkezés előtt csodás rablás bontakozik ki a választott célterületen. Majd azonnal csobban a Moccasin is az akció helyétől max 1-1,5 méterre. Ami ezután történik, az leírhatatlan!!!

A csali loccsanó hangja felkelti a korábban rabló hal figyelmét, és látványosan, azonnal ráfordul. Nem veszi le, csak megnézi magának… ekkor elindítom a műcsalit és a fenekeszegnél egyből elszakad a cérna! Keményen, látványosan odadörgöl neki. Borsódzik a hátam, ha csak visszagondolok rá…

A lágyra állított féket időnként megcicergeti, de komolyabb ellenállást nem tanúsít.

Nem gigászi példány, de az örömöm így is már-már gyermeki.

Néhány fotó az örökkévalóságnak, aztán visszaadom őt a Dunának.

Visszatérve a kapás, és az azt megelőző mozzanatsorhoz. Pont előző nap kérdeztem rá több rutinos pergető horgásznál, hogy pontosan miért is van értelme rádobni a rablás helyére, vagy annak környékére, ha már egyszer lezajlott a támadás. A válaszok, amiket adtak meggyőztek!!!

Most pedig kiderült, a gyakorlatban is működik a dolog, még ha a tudatosságnak a leghalványabb csírája sem volt jelen… :- )(mármint, hogy direkt dobtam volna a rablásra) :-)

Összejött az első hal, ilyenkor már másként pecázik az ember, lekerül az esetleges betli mázsás terhe a derék horgász válláról… :-)

Kicsit felszabadultabban dobálok tovább. Váltogatok helyet, csalit. A küszök többsége nagy rajokban a parti kövezéshez simulva rajozik több helyen is. Próbálom mellettük, közöttük terelgetni a táncoló kishalamat. Akármennyire kívánatos, nincs rá jelentkező, igaz sem itt, sem a környezetemben nincs egy árva rablás se egy ideje megint. Talán nincsenek étvágyuknál az uraságok…

Újból helyet váltok, most a szélvizek helyett a nyílt részeken sétáltatom a „kutyát”.

Egyre szebben, egyre könnyedebben keltem életre a műanyagot.

Éppen magamat dicsérgetem ilyesformán, mikor más is hasonlóképpen véleményezi a vezetéstechnikámat. A semmiből érkezik egy újabb ”ezüst nyíl” és egy mozdulattal lekapja azt a folyó felszínéről. Parádés!

Hasonló forma rázza a fejét elég vehemensen. Próbálom nyakon ragadni, de az egyik szabadon lévő szúrós hármas kicsit zavar. Nem venném jó néven, ha belém húzná.

A rendszeresített fogóval könnyedén megszabadítom a hegyes csomagtól és útjára bocsátom a kis mohót.

Álmomban nem gondoltam volna, hogy ebből a kukának kinéző reggelből nem hogy halat, de mindjárt kettőt is sikerül kihozni.

Az időm sajnos véges, így vállamra kapom a pálcát és bazi nagy mosollyal az arcomon fordítok hátat a Dunának.

Azt hiszem, hamarosan újra találkozunk. Azt mondják megfertőződtem, és hogy gurulok lefelé azon a bizonyos lejtőn!!!   Tudjátok mit? Legyen igazatok!!! :-)

 

Youtube-ról Balinra, Walk The Dog stílus...

 Csend, nyugalom, Duna...

Aki ismer, az tudja rólam, hogy imádok feederezni. Ebben a fajta pecában megtaláltam önmagam, jól érzem magam benne és gyorsan lekopogom, de a fogásaimra sem lehet különösebb panaszom. Viszont egy jó ideje foglalkoztat a dolog, hogy hogyan kellene csillapítani a horgászat utáni vágyamat, amikor kedvenc halaim majd minden tagjára időszakos tilalom van. Egy darabig még megoldást jelent a dévérek, laposok és karikák üldözése, de sokadik alkalomra már kicsit egykedvűen siklatom partig az említett fajokat. Egy ilyen keszeges peca alkalmával volt szerencsém olyan vízi parádét látni és hallani, hogy tátva maradt a szám. Darabos balinok robbantották a felszínt és kapkodták a rémülten menekülő aprónépet. Kedvem lett volna rádobni…

Annyira beleégett az agyamba az a reggel, hogy miután hazaértem, előkerestem egy évekkel ezelőtt vásárolt pergető pálcát, amit Attila cimborámtól vettem meg azért, hogy üldözhessem vele az öblök köveseit. Néhány ilyen UL gumis pecán részt vettem és sikerült is jó néhány szebbecske csíkos hátú banditát felcsalni a mélyből. Jót szórakoztam akkor, de ahogy tavaszodott azonnal előkerültek a feeder pálcák és a kis pergető ment a sarokba a többi közé.  Körülbelül azóta annyira sem nyúltam hozzá, hogy arrébb tegyem. Most viszont kedvem támadt újra ragadozóhalakat kergetni.

Vélhetően azért is kerülöm a műcsalis pecát, mert úgy vélem művészet a kishal utánzatok helyes mozgásának tökéletes kivitelezése. Magamat pedig picit fakezűnek érzem ilyen precíziós feladatokra.

A lényeg, hogy bot van, olyan amilyen nem feltétlenül balinfogásra termett, de egy misét azért megér.

Vékony 0,10 fonott zsinórom van itthon elfekvőben és valami kisebb, könnyebb orsót is tudok a botra szerelni, ha nagyon körülnézek. Csalik kellenének…

 Ennek a 3 csalinak még nem kell pergető táska... :-) Na de majd :-)

Na, itt vagyok meglőve… Mindenképpen felszíni csaliban gondolkozom, egyrészt mert melegedő vizeinkben a kishalak után mennek a ragadozók is, így vélhetően felső vízrétegben lehetek eredményes. Másrészt a Duna az Duna. Akadók, kövek finoman szólva sem a barátaim.

Szóval felszíni, de hogy milyen is pontosan az megint tök homály…  Viszont van nekem néhány nagyon kedves, nagyon tapasztalt horgász cimborám, akik ráadásul még segítőkészek is…

Kaptam néhány tippet mik is a favorit felszíni csalik… Internet a barátom, azonnal kezdtem felkutatni az említett darabokat.  Nagy meglepetésemre szinte az összes hiánycikk az országban…olyan meg, hogy egy weboldalon egyszerre több darab is kapható legyen a kívánságlistámról, az meg szinte elképzelhetetlen. Végül sikerült 3 fahalra 13.000 jó magyar forintot beinvesztálni… Nem mondom, vert a víz, amikor arra gondoltam, hogy akár 1 óra alatt is eldobálhatom valamennyit… A lényeg a lényeg, hamar megjöttek a kis játékszereim, már csak egy hajnali időpont kellene, ami szabad. Szombatra terveztem, de utolsó pillanatban beesett egy tejfakasztó buli, minek következtében hétfő hajnalra tolódott a támadás napja.

Ez idő alatt volt időm tanulmányozni természetesen Youtube-on, hogyan is kell helyesen vezetni a kipróbálni kívánt darabokat. Popperről már hallottam és láttam is, hogyan működik. Viszont a „sétáló kutya” elnevezésű halacska még hallomásból sem volt ismerős…  Mi lesz ebből??? Mindegy, pár videót lejátszottam úgy 27 ezerszer, hogy legalább az agyam rögzítse a technikát. Élesbe meg, lesz, ami lesz…

Illex Moccasin...

Az igazság napja…

Hajnali 3:50!!!! A telihold sárga fénye mutat utat a kocsiig. Gyorsan, halkan bedobálom a maréknyi motyót és irány a helyszín… Onnan lehet tudni, hogy baromi korán van még, hogy már idejét sem tudom megmondani, mikor jutottam el A-ból B pontba ilyen gyorsan Budapesten. 

Kvassay-zsilip környéke az úti cél, illetve annak az élő Duna felőli része. Sietősen lépkedek a harmatos gazban, és közben kémlelem a vizet, van-e valami rablásféleség odalent.  Semmi, tök süket minden…

Nem jó jel mormogok magamban… Minden esetre célirányosan haladok arra a helyre, ahonnan kényelmesen meg tudom horgászni azt a részt, ahol legutóbb habzsolt a balin.

A szereléssel nem kell bíbelődnöm, előző este mindent pöccre szereltem, csupán a csalit kell a fülbe akasztani és kezdődhet a vallatás… Illex Moccasint pattintok fel és már hajítom is az örvénylő víz szélére… Otthon kicsit aggódtam, hogyan fogom a gyakorlatba átültetni azt, amiről elméleti szinten már van némi fogalmam. Kérdéses volt számomra, miként is kell kívánatosan vezetni egy ilyen  „kutyát”. A félelmem hamar szertefoszlik, mert szerencsére első próbálkozásra sikerül látványra is tetszetősen csévélni a csalit. Nekem legalábbis tetszik, aztán, hogy a ballerek is megkívánják, az majd kiderül…

Jó negyed órája dobálhatok, ezalatt alig két rablást láttam, azt is inkább kisebbet és egészen a szélében, a parti kövezés mentén. Ezért párhuzamosan fordulok a parttal és hosszan elnyújtott dobást követően táncoltatom a szúrós kishalat. Időnként ütemet tévesztek, hamar görcsösen kezd mozogni a csuklóm. Próbálom kicsit lazábbra venni a figurát… A pálcát kezdem megszokni, ezért egyre bátrabban és pontosabban ejtegetem a kívánt helyre a küsz imitációt. Kémlelem a vizet, de még hajtást sem látok… hol vagytok, hol vagytok???

Lassan közeledünk az első fél óra végéhez, amikor egészen a part szélébe érkezést követően azonnal indítom a csalit vissza, magam felé. Alig néhányat tekerek az orsón, amikor a nyílt víz felől, méterekkel arrébbról valami berobban a wobi irányába. Szemem, szám tátva, de mire felfognám mi történik, már csavarja is ki a pergetőt a kezemből. Félelmetesen jó érzés és kb leírhatatlan pillanat, ahogy előbb vizualizálod a kapást, mint hogy éreznéd a kezedben az ütést. Brutális.

Jó lenne, ha azt írhatnám, hogy elképesztő fárasztásban volt részem, de hát márnához vagyok szokva, így inkább csak élvezetes és emlékezetes volt az a néhány másodperc, míg megadóan nem siklott a kezeim közé. Szép, egészséges fenekeszeg, izmos, erős, igazi dunai ragadozó. Szerencsére sikerült túljárni az eszén. Ilyenkor van az, hogy öröm, boldogság.

Pózolgatunk, videózunk, aztán mehet vissza riogatni a kicsiket…

Dunai baller... <3

Gyorsan dobok egy képet mentoromnak, hadd tudja csak meg, hogy nem volt hiábavaló az a sok idióta kérdés, amit nekiszegeztem… Ezúton is köszönet és hála, hogy nem hajtott el a picsába.

Kezd visszaállni a pulzusom a normális közeli értékhez, szóval kezdhetem elölről a szisztematikus átfésülését a területnek. Továbbra is csendes, nyugodt a felszín, sehol nem látni szétfröccsenő babahalakat…

Úgy döntök, kicsit pihentetem a pályát, vélhetően szétdobáltam és világgá kergettem minden ragadozó Őn-t és prédáját.

Feljebb sétálok és igyekszem egy olyan bokor/bedőlt fa alatti részt meghúzni, ahol legutóbbi látogatásom alatt termetes balin garázdálkodott… Igaz, most ez is csendes, de egy próbát megér…

Nem egyszerű a csalit a célterületre juttatni, pláne, hogy kicsit fosok miután kb 7000 ft-os csalival centizgetem a felszerelés marasztaló részt… Úgy döntök, végül mélyen a sodrásba dobva próbálom leúsztatni a bokron túl, szabadon futó zsinórral, majd a kellő távolságból elindítva pont az ágas-bogas rész alatt húzom el a csalit. A terv jó, a kivitelezés többször egymás után sikeres, de sajnos eredménytelen…

Visszatérek a „pihentetett” szakaszra…

Pár lendítés után az előző kapás helyétől néhány méterre újból kapás kezd kibontakozni a másodperc törtrésze alatt. Látványosan érkezik a koma és ver oda a csalinak… Legalábbis így érzékeli a szemem és az agyam, viszont az ütést a kezem nem érzékeli egy pillanatra sem, ennek ellenére jókorát rántok a nyélbe, minek hatására a csali felrepül a levegőbe, majd csobban vissza tehetetlenül egy jó méterrel arrébb az akció helyétől. Becsapott a szemem, és talán elrántottam előle a csalit??? Vagy lehet nem is azt támadta???!!! Örök rejtély!!! Mindenesetre gyermeteg hiba volt részemről, de reflexszerű mozdulat volt…

Kezd erősen tűzni a nap, ezért úgy döntök, visszasétálok a kocsihoz és elpályázok haza. Közben valamennyi elém kerülő beugrót még megvallatom, sajnos eredménytelenül.

Kesergésre azonban nincsen okom, hisz így is remekül sikerült az első WALK THE DOG stílusú pergetésem a Dunán.